Brielle
Brielle
2017. aug 08

Sok minden megváltozott azóta, hogy ezt az oldalt létrehoztam még annak idején, pár éve uCozon. Ezt leginkább az utóbbi időben kezdtem el érzékelni. Változott a divat, a szokások és az emberek is, még én is. Egy dolog ennyi idő alatt mégsem változott, az pedig a szerkesztéshez való kedvem. Jó, lehet, nem éppen a CherryUniverse ennek a megmondhatója, hiszen havonta egy bejegyzést teszek közzé azért, hogy ne töröljék az oldalt… Talán azért, mert nem állok készen. Nem állok készen arra, hogy ezt a világot valaha is itthagyjam. A CU mindig is szerkesztői mivoltam megmondhatója volt. Egy hely, ami engem határozott meg, mint szerkesztőt. Ez pedig ezután is így lesz.

Hosszú ideig tervezgettem, hogy abbahagyom az oldalt, és minden köteléket elvágok, ami ehhez köt. Egy teljesen újat szerettem volna létrehozni, mely új címmel, új céllal és új tartalommal rendelkezik. Egy olyan helyet, ahol még inkább átadhatom magamat az olvasóimnak. Hogy mi történt? Szó szerint semmi. Rá kellett jönnöm, hogy itt minden megvan, amit valaha is akartam szerkesztés terén. Csupán egy kicsit át kell formálni olyanná, hogy ismét meghatározza a célomat. Az pedig jobbá válni, és továbbra is átadni a tapasztalataimat.

Teljes bejegyzés »

Brielle
Brielle
2017. Már 20

Ideje, hogy mind beszálljatok mellém a járműbe, van még szabad hely bőven. Egy új utazásra fogunk indulni, melynek célja az ismeretlen. Remélem, hogy ismét velem fogtok tartani.

Az előrehaladás következő lépéseként elkészítettem az oldal vadiúj designját. Fontos szempont volt, hogy olyan környezetet készítsek, amelyben szívesen fogok dolgozni értetek, és magamért is. Így ismételten egyszerűre vettem a stílust, illetve figyelmbe vettem azt is, hogy minden könnyen megtalálható helyre kerüljön. Legnagyobb változás talán, hogy a főoldalon a bejegyzések rövidített változata jelenik meg. (Fontos megjegyeznem, hogy ez az elcsúsztatott megjelenítés nem valósulhatott meg nikkii egyik sablonja nélkül. Szóval nagyon köszönöm neki.) A legnagyobb hangsúlyt a bejegyzésekre fektettem, így a teljes nézeti változatban a betűméretet a megszokott lepkepiszok méretnél egy kicsit nagyobbra emeltem. A chat dobozka sem veszett el, az a láblécre került, így ott továbbra is tudtok írni nekem.

Nem is szeretnék szeretnék többet írni az új kinézetről, hiszen úgy is látjátok, mi minden változott. A tartalomnak jelentős átszabáson kell még átesnie, szóval először mindenképpen azzal fogok foglalkozni. Frissítgetni fogom az elavult bejegyzéseket, illetve bővíteni azokat, amiknél szükséges. Remélem, velem fogtok tartani, hiszen még sokáig kívánok itt lenni. Ennyire könnyen azért nem szabadulhattok meg tőlem. :D

Így hát, a lehető leghamarabb ismét jelentkezem.

Brielle
Brielle
2017. Már 06

Ó, várjunk csak, jó helyen járok? Remélem, hogy igen.

Rengeteg minden történt a legutóbbi bejegyzés óta. Talán néhányotok véletlenül még erre-erre téved néhanapján, és ha ez így történik, akkor még biztosan emlékeztek rám. Egyszer még, tudjátok, régebben egy weboldalszerkesztéssel foglalkozó oldalt vezettem… mi is volt a címe? Ja, igen, CherryUniverse. Ám azóta hosszú idő telt el, és sok minden megváltozott. Vagy inkább minden ugyanolyan maradt? Ezt szerintem mindenki döntse el maga.

Nem, még nem veszítettem el a józan eszem, a rövidke bevezetés után most következik a lényeg. Komolyra fordítom a szót. Nem szeretném abbahagyni az oldalt, de a dolog már nem működik annyira gördülékenyen, mint régen. Választhattam, hogy vagy frissítem folyamatosan az oldalt, vagy véglegesen letörlik. A döntés végkimenetelére bizonyára mind rájöttetek, hiszen máskülönben most nem olvashatnátok ezeket a sorokat. Sokféle tervem volt az oldallal, de egyik sem haladt semmerre, így azt a lehetőséget választottam, amivel előre haladunk, és nem a leépülés felé. Tehát most újra itt vagyok, és az oldal is, lesznek frissítések és bővítések, kicsi, de jelentős lépésekben fogunk haladni.

Első lépésként visszakerültek a Photoshop letöltési linkek a tutorialok menüpont alá, a hozzászólásokat pedig ismételten engedélyeztem (remélem, nem kapok túl sok spamet :D). Email címemen továbbra is elérhettek, valamaint a chatben is írhattok nekem. A hosszabb kérdésekkel természetesen az emailemen bombázzatok.

Remélhetőleg pár napon belül ismét jelentkezem új bejegyzéssel. Ha mégsem tenném, akkor valaki böködjön meg egy hegyes bottal, köszi! :D

 

Brielle
Brielle
2016. aug 15

Ismét köszöntelek benneteket az oldalon! Kicsit nehezemre esik megírni ezt a bejegyzést, mivel már annyira régen írtam ide érdemi posztot, hogy szégyellem magam miatta. Egyértelműen elterveztem a nyárra, hogy összekaparom az oldalt a poraiból, viszont időre volt szükségem. Időre, hogy átgondoljak mindent: mit is akarok kezdeni az oldallal? Miért is csináljam én ezt? Leginkább ezeket volt nehéz tisztáznom magamban. Amint ez megtörtént, szinte löketként érkezett meg az ihlet az új designhoz. Rögtön tudtam, hogy mit akarok.

 

Amint kicsit jobban körülnéztek az oldalon, észre fogjátok venni, hogy mennyi minden változott. Egyrészt a designról kéne néhány szót ejtenem, ami eddig talán a legegyszerűbb munkám az oldalon, illetve a PNG Galériában is. Nem akartam monumentálisat, csak valami egyszerűt de mégis igényeset, ami által kényelmesebben dolgozhatok az oldalon, és szívesebben fogok ránézni nap-mint-nap.

Másrészt a tartalomban esett egy nagyobb változás. Ugyanis mindent letöröltem, ami nem az én kezem munkája volt. Lekerültek a gyűjtött kellékek, PS letöltések, nem általam kivágott PNG díszek, és minden egyéb dolog, amiről úgy gondoltam, nincs helye az oldalon a továbbiakban. Egyetlen okom erre az, hogy ezentúl csak saját készítésű kellékeket szeretnék közzétenni az oldalon. A PS verziók azért kerültek törlésre, mert nem szeretnék illegális tartalmat megosztani. Remélem, megértitek döntésemet. :)

Még mindig sok munka vár rám az oldalon most, hogy kijelöltem az új irányt, amin haladni akarok. Remélem, hogy ezek után is érdekelni fog titeket a CherryUniverse, hiszen én itt leszek, hogy megosszam veletek legújabb munkáimat, leírásaimat és a legfrissebb design trendeket.

Brielle
Brielle
2016. Már 22

Előfordulhat, hogy designunkra a szöveget kicsit izgalmasabban szeretnénk elhelyezni, mint egy szimpla sorkizárt bekezdésben. Sőt, megeshetnek bizonyos esetek is, amikor trükkösebbnek kell lenni a megszokottnál, hogy a szövegünk megfelelően illeszkedjen az eltervezett felületre. Erre az esetre vethetjük be az alakzat és a szöveg keresztezésének módszerét. Így most erről a nagyon egyszerű, de mégis praktikus trükkről lesz szó a továbbiakban.

Legjobb példa a módszer alkalmazására, ha designunkon ferde felületek jelennek meg, de mégis jól mutatna rajtuk egy-két bekezdésnyi szöveg. Alapjáraton a szöveg eszközzel húznánk egy téglalapot, és abba illesztenénk be a designra kerülő szöveget, mint ahogy a fenti képen is láthatjuk. Ám mivel így a sorkizárt szöveg szélei nem párhuzamosak a ferde vonallal, így akadályokba ütközhetünk, ráadásul a végeredmény sem túl esztétikus.

Teljes bejegyzés »

Brielle
Brielle
2016. feb 14

Oldalunk kinézetének formálásakor fontos szempont lehet, hogy milyen betűtípust használjunk fel. Van néhány betűkészlet, melyek alapvetően előfordulnak a számítógépünkön, böngészőnkben, melyeket most csak alap betűtípusoknak neveznék. Ilyenek például a talpas (serif) pl.: Times New Roman, illetve a talp nélküli (sans serif) pl.: Arial, Tahoma, Veranda, Comic Sans, Century Gothic típusok, csak hogy párat említsek. Ám, ezek a betűtípusok egy idő után unalmassá válhatnak, ebből adódóan pedig szeretnénk olyan készleteket felhasználni, amik egy kicsit feldobhatják weboldalunkat.

Így ebben a leírásban természetesen arról lesz szó, hogyan használhatsz oldaladon teljesen egyedi, az alap betűtípusokon kívüli készleteket. Ehhez nem lesz másra szükségünk, mint egy kis CSS-re, illetve néhány új betűtípus letöltésére, majd feltöltésére.

Teljes bejegyzés »