Brielle
Brielle
2017. aug 08

Sok minden megváltozott azóta, hogy ezt az oldalt létrehoztam még annak idején, pár éve uCozon. Ezt leginkább az utóbbi időben kezdtem el érzékelni. Változott a divat, a szokások és az emberek is, még én is. Egy dolog ennyi idő alatt mégsem változott, az pedig a szerkesztéshez való kedvem. Jó, lehet, nem éppen a CherryUniverse ennek a megmondhatója, hiszen havonta egy bejegyzést teszek közzé azért, hogy ne töröljék az oldalt… Talán azért, mert nem állok készen. Nem állok készen arra, hogy ezt a világot valaha is itthagyjam. A CU mindig is szerkesztői mivoltam megmondhatója volt. Egy hely, ami engem határozott meg, mint szerkesztőt. Ez pedig ezután is így lesz.

Hosszú ideig tervezgettem, hogy abbahagyom az oldalt, és minden köteléket elvágok, ami ehhez köt. Egy teljesen újat szerettem volna létrehozni, mely új címmel, új céllal és új tartalommal rendelkezik. Egy olyan helyet, ahol még inkább átadhatom magamat az olvasóimnak. Hogy mi történt? Szó szerint semmi. Rá kellett jönnöm, hogy itt minden megvan, amit valaha is akartam szerkesztés terén. Csupán egy kicsit át kell formálni olyanná, hogy ismét meghatározza a célomat. Az pedig jobbá válni, és továbbra is átadni a tapasztalataimat.

Pár napja nikkii foglalta össze egy bejegyzésben, hogy a szerkesztői igények megváltoztak. Sokan nem fáradoznak oldaluk egyedivé tételével, a motivációt mögötte pedig nem teljesen értem, a titok talán a rohanó világunkban rejlik. Amit szeretnék hozzáadni a gondolataihoz, hogy rajtunk is múlik, merre halad tovább a magyar webes világ: a hanyatlás vagy a fejlődés irányába. Én örülnék neki, ha ez utóbbi lenne a célunk, így szeretnék ehhez minél többel hozzájárulni a CherryUniverse által.

Sőt, szeretném, ha ehhez mind hozzájárulnánk, Ti is, szerkesztők vagy leendő szerkesztők. Először is, gondolkodjunk el rajta, mi az, ami motivál minket. Mi az, ami miatt szívesen frissítünk, szívesen vágunk bele nap mint nap a bejegyzések létrehozásába. Miért kezdtük el a szerkesztést, és mi az, ami továbbra is élteti bennünk a lángot.

Én annak idején teljesen véletlenül kezdtem bele a weboldalszerkesztésbe, immáron pedig 6 éve vagyok benne, menthetetlenül. Nyilván a számok növekedése is motivált, de elsősorban az alkotás öröme tartott mindig az úton. Szeretek hozzáadni valamit az emberek életéhez, még akkor is, ha az csak néhány látogatót jelent. Számomra az volt a fontos, hogy örömet okozzon a szerkesztés, és hogy folyamatosan fejlődhessek, és új dolgokra jöjjek rá. Ez a vágy még most is bennem él, és szerintem sosem lehet majd kiírtani belőlem.

A felfrissülés és megújulás végett készítettem egy új designt az oldalra, melyben már az új cél jelentőssége összpontosul. Remélem, időm és kedvem is (na meg persze az internet erői) engedni fogja, hogy sikerrel járhassak a továbbiakban. Szeretnélek Titeket, olvasókat is bevonni majd a CU működésébe, szóval ha eddig türelmesek voltatok velem és az oldallal, akkor eztán se adjátok fel a várakozást.


Kérdésed van? Írj bátran!









Hozzászólásod csak jóváhagyás után fog megjelenni.

Ellenőrző kód *