Brielle
Brielle
2015. aug 10

Szintén sok idő telt el a LookBook sorozat előző része óta, és mivel nem is kétséges ezeknek a tutorial cikkeknek a sikere, ezért gondoltam, éppen ideje folytatni. A mostani rész egy folytatásos rész első fele lesz, melyben egy fejlécet fogunk készíteni. Úgy gondoltam, az első részben magát a fejlécet fogjuk elkészíteni Photoshopban, a másodikban pedig be is kódoljuk, ami szintén hasznos tipp lehet.

Teljes bejegyzés »

Brielle
Brielle
2015. aug 04

Ebben a leírásban most arról lesz szó, hogyan formázhatjuk meg WordPressben az egyes bejegyzések dátumát. Ez a kód úgy működik, hogy az alap kódba beilleszthetünk különböző paramétereket, melyek megjelenítik számunkra a dátumot úgy, ahogy szeretnénk.

Alap dátumkód

A következő kód szolgál a dátum megjelenítésének alapjául:

<?php the_time(' ') ?>

Magát a dátum megjelenítésének módját a zárójelben lévő idézőjelek között kell megadnunk. Most be is mutatom, hogy néz ki egy átlagos dátum formátummal, melyben év, hónap, nap jelöléssel jelenik meg a bejegyzés közzétételének időpontja:

<?php the_time(‘Y. m. d.’) ?>

Teljes bejegyzés »

Brielle
Brielle
2015. aug 02

Ma rendezgettem egy kicsit a saját készítésű kellékeimet. Némelyeket, melyek már régiek, és nem igazán jók, töröltem, hogy aztán idővel újakkal, és sokkal jobbakkal bővíthessem a repertoárt. Így hát készítettem is egy új Photoshop ecset csomagot, melyben ilyen négyszögekből és körökből épülnek fel oszlopok.

Megtekintés|Letöltés

Igazság szerint, egyszer még egy hasonló csomagot töltöttem le, még évezredekkel ezelőtt, már fogalmam sincs, honnan. Mivel pedig már annyian kérdeztétek, hogy honnan lehet letölteni, de sosem tudtam válaszolni, ezért elkészítettem belőle a saját verziómat. Több féle, összesen 18 különböző ecsetet tartalmaz a csomag, melyet le is tölthettek az oldalról. :)

Brielle
Brielle
2015. aug 02

Ebben a CSS tutorialban most arról lesz szó, hogyan formálhatjátok meg bejegyzéseiteket, illetve hogyan vethettek be néhány egyszerű trükköt egyedi bekezdések készítésére. Sokan nem gondolnánk, de oldalunk megjelenésében nagyon sokat közrejátszik a bejegyzések formázása, némi CSS kód nagyon sokat formálhat oldalunk igényességében. Ha érdekel néhány egyszerű trükk, akkor tarts velem!

Bekezdés HTML

Először is, fontos tudnunk, hogy is néz ki a bekezdés HTML kódja. Általában a legtöbb szövegeditor ezekre épít, akár a WordPress, akár a CKEditor. De hogyha más helyen is alkalmaznánk a bekezdés kódot (akár oldalmodul), akkor azt is e szerint jelenítjük meg:

<p> ...bezedés tartalma... </p>

Teljes bejegyzés »

Brielle
Brielle
2015. Júl 31

A következő WordPress tutorialban most abban szeretnék segíteni nektek, hogy különböző bejegyzés- illetve statikus oldal kinézetet használhassatok. Alapvetően felmerülő probléma, hogy egy statikus oldalon nem szeretnénk feltüntetni a létrehozás dátumát, vagy a szerző nevét, esetleg kiemelt képet. Ezzel a megoldással teljesen eltérő szerkezetet adhattok a statikus oldalatoknak, ezzel megoldva ezt a problémát.

Teljes bejegyzés »

Brielle
Brielle
2015. Júl 30

Nem is kérdéses, hogy napjainkban mennyire elterjedté váltak a fanhosztingos oldalak mindenféle körben. Ezek az oldalak ingyen szolgáltatnak a felhasználóknak tárhelyet, illetve egyedi domain címet, cserébe egy vagy két reklámot kell csupán kitenni. Mivel már én is sok kérdést kaptam tőletek a fanhosztinos szolgáltatókkal kapcsolatban, ezért úgy gondoltam, sosem késő minden tudnivalót összegyűjteni róluk. Ebben a kis cikkben most megismerheted ezeket a szolgáltatókat, illetve ha már ismered őket, akkor némi segítséget fogok nyújtani a jelentkezéshez.

Fanhoszting: hogyan is működik?

Az ismertetőben már néhány dolgot elárultam róluk, de akkor most tudjuk is meg részletesen, mi is ezeknek az oldalaknak a feladata, és mi a hasznuk belőle, ha ingyen adnak neked tárhelyet és domaint.

Teljes bejegyzés »